AGRESSZÍV A KUTYÁM- Miért?- I. rész
A kutyák agresszív viselkedésének okairól

 

A problémásnak vélt agresszív viselkedés az emberi környezetben élő kutyák esetében mindig csupán egy felszíni “tünet”, egy jelzés a kutya részéről, hogy valami nincs rendben. Mélyebbre ásva, a kiváltó okot/okokat megtalálva és orvosolva, az agresszív viselkedés alábbhagy, megszűnik.

 

Ebben a cikksorozatban a kutyák agresszív viselkedésének kiváltó okaival ismerkedhetsz meg

 

  1. FÁJDALOM

Minden olyan esetben amikor az agresszív viselkedés olyan mértékben jelenik meg egy kutyánál, ami már problémát okoz a kutya környezetében élőknek, első körben a fájdalomra érdemes gyanakodni.
Akár már egy lappangó betegség is okozhat fájdalmas tüneteket, amit a kutyánk jelez.
Ez a jelzés egyes kutyáknál annyiban kimerül, hogy félrevonulnak, kedvetlenné válnak, más kutyáknál viszont erősebb reakciót is kiválthat egy-egy olyan betegség ami fájdalommal jár. Olykor a szokásos simogatást, érintést amit addig szeretettel fogadott a kutya, egyik napról a másikra elutasítja és figyelmeztető jelzéseket ad: morgás<vicsorgás<harapás (természetes módon így követik egymást sorba a figyelmeztető jelzések- a cikk későbbi részében még kitérek rá). Amikor a kutya morog vagy vicsorog és ezeket az enyhébb jelzéseket nem vesszük komolyan, nem adjuk meg azt a teret és távolságot amit ilyenkor a kutya kér és minden jelzés ellenére tovább simogatjuk, utána megyünk.. akkor a harapásig is fokozódhat a kutya jelzése.

Minden olyan esetben amikor a kutya agresszív viselkedést mutat ember vagy másik kutya irányába, első körben állatorvosi vizsgálatot érdemes kérni és kizárni ezzel a betegségből adódó fájdalmat mint az agresszív viselkedés kiváltó okát.
Akár fülgyulladás, akár fogfájás, ízületi gyulladás, bélgyulladás, belső szerven növekvő daganat, bakteriális fertőzés… is okozhat komoly fájdalmakat a kutyáknak és ezek a betegségek szemmel nem láthatók, csupán a kutya jelzései adhatnak okot a gyanakvásra, hogy valami nincs rendben. Idős kutyáknál a fájdalomból (vagy bizonytalanságból) eredő agresszív viselkedés megjelenése gyakoribb, ezt is érdemes szem előtt tartani.

Nem feltétlenül betegség okoz fájdalmat.
Elég például egy meg nem emésztett csontdarab, ami a beleken végighaladva okoz fájdalmat és szemmel nem látható sérülést, ami később gyulladáshoz vagy fertőzéshez vezet.
Így tehát, ha kutyánkat át szeretnénk szoktatni a nyers etetésre, ajánlott alaposan utána járnunk hogyan érdemes fokozatosan belekezdeni (akár a csontot ledarálva kínálni), hiszen a nyers hús és csont megemésztése erősebb gyomorsavat kíván a kutyától és az ideális nyers hús- csont arány kutyánként eltérő lehet. Ha pedig főtt csontot adunk kutyánknak, számíthatunk rá, hogy a csont szilánkosan fog törni miközben kutyánk rágcsálja, hiszen a csontot főzve annak kollagéntartalma csökken és ezzel együtt a csont a rugalmasságából veszít- akár szorulást vagy elzáródást is okozhat ami fájdalmat okozhat. 

 

  1. FÉLELEM

A félelemből eredő agresszív viselkedés az ami talán a leggyakrabban jelenik meg az emberek mellett élő kutyák körében. A félelem sokszor összefügg a kutya szocializációjának hiányával vagy a kutya bántalmazásával vagy a nem megfelelő, következetlen neveléssel.
Az a kutya aki magabiztosan jár- kel az emberek és kutyák (és egyéb más állatok) között és biztonságban érzi magát, nem mutat agresszív viselkedést.
Az a kutya viszont aki akár a tanítás vagy nevelés vagy csupán a hétköznapi élete során olyan negatív visszacsatolást kapott embertől/ másik kutyától, mely az adott pillanatban félelmet generált benne, könnyen válhat agresszívvé, ha hasonló szituációba kerül, mint amikor a félelmet kiváltó negatív visszacsatolást kapta.
Például egy pórázon sétáltatott kutyát megtámad egy fekete színű másik kutya. A póráz alapból egyfajta kiszolgáltatottságot jelent, a kutya nem tud elmenekülni a támadó elől és kilépni sem tud a szituációból. A kutya megijed, pánikol, a nyakörv feszül a nyakán, tehetetlenül vergődik miközben a másik kutya harapja. Ez a negatív élmény annyira megmarad a kutyában, hogy:
Pórázon sétálva amikor egy fekete színű másik kutya közelít félni kezd, adja a figyelmeztető jelzéseket,  gazdája erre megrántja a pórázt- a kutyából kitör az agresszív viselkedés, a kutya a feszültséget le akarja vezetni.
De a félelem kialakulhat akár egy adott ember irányába is, aki a kutyát bántotta korábban, így a kutya figyelmeztető jelekkel próbálja majd magától távol tartani azt az embert.
A kutya figyelmeztető jelzéseit érdemes komolyan venni. A harapás általában a legerősebb jelzés és megelőzi a vicsorgás. A vicsorgást pedig a morgás.
Az a kutya akit akár büntetéssel nevelnek amikor félelemből megmorog egy embert vagy másik kutyát, könnyen válhat kiszámíthatatlanná azáltal, hogy a legenyhébb figyelmeztető jel helyett rögtön vicsorogni fog- és ha ezt is büntetik akkor- vagy rosszabbik esetben harapni. Tehát a finom jelzések abbamaradnak és rögtön a legdurvább jelzéseket produkálja a kutya.
A kutya figyelmeztető jelzéseit nem érdemes büntetni, a fent vázolt következmény miatt. Érdemes a megelőzésre fektetni a hangsúlyt és a kutyában a félelmet feloldani, a számára félelmet keltő szituációkkal megbarátkoztatni és alternatív viselkedést tanítani a számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyaoktato.blog.hu/api/trackback/id/tr8315039610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2019.09.04. 18:22:25

A jó megoldás az lenne, ha a kutyatartást kb. olyan szigorúan szabályoznák mint a fegyvertartást. Vagy még szigorúbban, mert a fegyver magától nem mászik elõ a szekrénybõl, míg a kutya ki tud szabadulni a kevésbé stabil kerítés mögül és széttépheti a szomszéd gyereket.

redhusky 2019.09.04. 18:41:02

A mi kutyánk a nagyon súlyos epilepsziája miatt volt agresszív már kölyökkora óta :(
El is lett altatva szegény.

énisfélek 2019.09.04. 20:31:13

Néhány agresszív kutya gazdáját látványosan börtönbe kellene zárni és onnantól kezdve egyesek kicsit elgondolkodnának, hogy hogyan is kellene nevelni egy kutyát. Sokan azt hiszik, hogy csak az a kutya jó házőrző vagy személyőrző, amelyik egy agresszív állat és neki akar ugrani minden kutyának és embernek, aki nem családtag. Na az ilyenek gazdái néhány hónapig elgondolkolkodhatnának a sitten a nevelési elveikről. Plusz a kutyát is elvenni tőlük.

project640 2019.09.05. 07:34:49

azért tegyük hozzá, hogy vannak alapvetően agresszív fajták .... egyszerűen számomra értheteteln, hogy még mindig látok staffordshire terriereket .... szemét állatok, amiknek nincs helye, és tiltani kéne tartásukat ....
nem lehet minden embertől elvárni, hogy napi szinten oktassa a kuytáját ... ha egy terrier, egyébként oktatás, szocializáció megtanítása nélkül hülye kutya, akkor ne szabadjon tartani

a fenti cikk teljesen félrevezető!!!! mintha egy terrier, egy argentín dog csak azért támadna, mert fél ... röhej .. agresszív állatok, melyek ölni akarnak ... nem kell felmenteni a kutyákat sem, ahogy a gazdákat sem!!!!!

panamcat 2019.09.05. 08:48:24

@project640: A mondás mi szerint bölcs maradtál volna, ha hallgattál volna, a hozzászólásodhoz tökéletesen illik.
Kutyát légyszíves ne tarts, de lehetőleg semmilyen állatot! Köszi, pacsi!

Arcade Macho 2019.09.05. 08:51:48

@énisfélek: "Sokan azt hiszik, hogy csak az a kutya jó házőrző vagy személyőrző, amelyik egy agresszív állat és neki akar ugrani minden kutyának és embernek, aki nem családtag."

en akkor zarnam boribe ha bizonyithatoan kiszabadul az a kutya, nem kell hogy ver follyon hanem csak eleg lenne annyi hogy ki tud jonni a teruleterol

project640 2019.09.05. 09:07:11

@panamcat: értelmesebb hozzászólást vártam volna. ... és a reakciódból látszik, hogy még életedben nem éltél át egy masszív kutyatámadást!!!! ....., tudod, amikor egy argentín dog nekiesik kerítésen belül a te, saját kutyádnak, és tépi, marcangolja, meg arkja ölni .... az egy horror .... azt át kell élni!!!!.... és fogsz egy kapát, és teljes erővel kell belevágnod a másik kutya hátába ..... és minden vér .... az ember fogja a kutyáját, amelyik alig él ... csupa vér minden ..... hajnali 1 óra, ... valamit felveszek, és már megyek is az ügyeletre .... az egész kocsi hátulja vér ..... órák múlva is remegek ...... fingod nincs, hogy mi az a kutyatámadás!!!!!! .... csak nyomod itt a hülye sablon-dumádat, hogy minden kutya cuki-buki, csak a gazdája tehet róla

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2019.09.05. 09:48:26

@project640: A történeted szomorú, de attól még az argentin dog (a staffordshire meg a többi) nem alapvetően, kiirthatatlanul agresszív. Ha az lenne, akkor MINDEN EGYES argentin dog és minden egyes dobozfejű harcikutya ölne, gyilkolna és pusztítana. "Cuki-buki" kutyafajta nincs, és olyan kutya sincs, amiből ne lehetne kihozni az őrjöngést. Az igazság szokás szerint középen van: vannak olyan fajták, amiket agresszívebbre tenyésztettek ki, ezekből az őrjöngés könnyebben előhozható, és adott esetben nagyon súlyos sérülést, halált tudnak okozni. Viszont a genetikailag alapetően selejtes egyedktől eltekintve ezek sem agyatlan született gyilkosok. Komoly hozzáértést igényelnek, a tartásukat vizsgához, engedélyhez és rendszeres magatartásellenőrzéshez kellene kötni ahelyett, hogy az összes egybites önjelölt ganxta faszfej ezekkel villogna az utcán (valamint az összes egybites faszfej fizikailag és mentálisan egyaránt inkompetens Józsibácsi/Józsinéni ilyet tartana a kertjében biomozgásérzékelő gyanánt) Az elszabadult, akár embert, akár állatot megtámadó kutyák gazdáit súlyos pénzbüntetésre és/vagybörtönre plusz a kutyatartástól való végleges eltiltásra kellene kötelezni. Mindezeknek nagyon-nagyon-nagyon ideje lenne. De ettől még betiltani, kiirtani alanyi jogon gyalázni semmilyen fajtát nem kell.

project640 2019.09.05. 10:20:10

@Kovácsné: így egyet tudnék érteni veled ... bizonyos kutyafajták tartását kőkeményen kéne szigorítani. Az én történetem a chow-chow-mal történt, aki az utca kedvence volt a mackó megjelenése miatt. Soha senkinek nem ártott, soha semmilyen állatot nem támadott meg. Van egy macskánk is. Amikor látjuk, akik demonstratívan megkergeti a macskát, de egyébként a macska vele alszik, és gyakran dörgölődzik hozzá. Egy olyan kutya volt, amelyiknek a szájából vettem ki a kaját, akkor sem mordult rám.
Az eset után a hatóságokat is bevontuk, akik nagyon korrektek voltak ..., meg a dog gazdája is nagyon együttmőködővolt, és nagyon-nagyon sajnálta az esetet (minden költségünket álta). A hatóságok az argentín dogot veszélyessé nyilvánították, és előírták a kerítés megerősítését, kenel használatát, ill. szájkosár használatát. A kerítést többször ellenőrizték ... továbbá kötelezték a gazdát egy kijelölt kutyaoktató oktatásához.
Egyébként a dog is súlyosan sérült a kapától, de rohadt szívos állat, 1-2 hét múlva már semmi baja nem volt.
Azóta van egy új chow-chownk :-) ... és itt halkan jegyzem meg, hogy el sem tudom képezlni azt az esetet, amikor gyermeket támad mág, és a támadó kutyának egy szemét gazdája van. Néha-néha elkapok egy -egy országos hírt, hogy 'halálra martak' ... el sem tudom képzelni, azt a fajta halált!!!! ... kínhalál, amit egyetlen ember sem érdemel meg .... az biztos, hogyha a gyerekemet támadná meg (súlyosan) akár egyetlen kutya is, azt biztos, hogy valamilyen úton-módon kinyírnám - főleg akkor, ha annak a gazdája nem működne együtt.

mergo 2019.09.05. 10:29:26

@project640: "nem lehet minden embertől elvárni, hogy napi szinten oktassa a kuytáját"

Akkor ne tartson az ilyen ember kutyát. Az ember is igényli, hogy napi szinten "oktassák". Enni-inni kapjon, foglalkozzanak vele, interakció legyen más emberekkel, stb.
Ha nincs egy kutyával foglalkozva napi szinte, akkor előbb-utóbb ennek hangot fog adni (morgás, harapás), hogy felhívja magára a figyelmet. Mi reggel-este visszük a két spániel keverékünket sétálni télen-nyáron, ha esik, ha fúj. Mert nekik is vannak szükségleteik, amiket ekkor el tudnak végezni és ha nem is futnak kilométereket, de legalább érik őket külső ingerek. Igen, fárasztó 45 perccel hamarabb felkelni és este munka után kivinni őket, de ilyenkor mi is kikapcsolunk. Ezt vállaltuk, amikor befogadtuk őket.
Az agresszív kutyákkal kapcsolatos megfigyelésünk pedig az, hogy a kis fifi kutyák sokkal vehemensebbek, mint akár egy roti, vagy dobberman. Szoktunk menni kutyastrandra is, és általában ha balhé van, akkor azt általában valami fifi-szerű képződmény kezdeményezi. Sok esetben a nagyobb kutya ügyet sem vet rá, pedig 1 harapással el tudná intézni, de ezek még nekik is ingerküszöb alattiak.

munkanélküli informatikus 2019.09.05. 10:34:42

@project640: "hogy vannak alapvetően agresszív fajták"

Ez egy baromság. Agresszív fajták nincsenek, csak agresszív kutyákat "gyártó" gazdák vannak. A fajta csupán speciális adottságok, lehetőségek halmaza, az agresszió viszont az agyban történik, ami nevelés kérdése. Egy okos kutyás ember bármilyen harci kutya kölykéből kenyérre kenhető jófej kutyust tud nevelni, aki nem harap meg soha senkit, akkor se, ha egy idegen a fülét rángatja. És egy kutyához nem értő buta gazdi bármelyik jóindulatúnak tartott fajtából is képes agresszív idegbeteg állatot csinálni

project640 2019.09.05. 10:50:36

a különbség az, hogy egy fifi nem fog megölni egy embert ... mégegyszer leírom, hogy ízlelgesd ...megölni ...és ne felegyük a halálos támadások többsége védekezésre képtelen gyermek, ill idős emberek
és ide teszek neked egy statisztikát, amiben pontosan lehet látni a kutya fajtáját ... és ezt vesd össze azzal a kijelentéseddel, hogy nincsenek agresszív kutyafajták
en.wikipedia.org/wiki/Fatal_dog_attacks_in_the_United_States
több százezer kutyát tartanak az emberek Magyarországon ... ezen kutyák egy egészen elenyésző %-a ját csak kutyaiskolába.... az átlag kutyatartó, tartja a kutyát ... eteti, itatja, megsimogatja, sétáltatja, néha játszik vele ... pont ugyanez volt téve az argentín doggal is. De ezen kutyáknak ez nem elég .... pl. az argentín dogot szocializálni kell. Szóval itt nekem ne tegyen senki egyenlőségjelet kutya és kutya között!!!!
Felteszek egy kérdést, és válaszoljon rá mindenki őszintén: ha bárkinek lenne stafforshire terrierje, akkor őrizetlenül tudná e hagyni 1 éves gyermekével!? .... és mindenkitől őszinte választ várok ...., és ezen őszinte válasz figyelembe vételével mindenki gondolkozzon el, hogy mit jelent egy olyan kutya, mint pl. a saffortshire terrier

munkanélküli informatikus 2019.09.05. 10:57:34

@project640: "nem lehet minden embertől elvárni, hogy napi szinten oktassa a kuytáját"

A kutya elődje az elmúlt harminc millió évet falkában élve töltötte, erre épül az iegrenszere. Neked nem kel mást tenned, mint lehetővé tenni, hogy a kutyád már kölyökkorától kezdve egy falka stabil tagjának érezhesse magát, stabil pozícióban (a hierarchiában mindig legalul). És csak ettől, bármiféle külön napi nevelés nélkül is, "magától" kiegyensúlyozott szuper kutya lesz belőle. Tehát nem muszáj konkrétan vele foglalkoznod, csak valamennyit együtt lenni vele, hogy meglegyen számára a megnyugtató falka-érzés. Ha ezen felül még külön foglalkozol is vele legalább hetenként legalább egy órát, az már csak a hab a tortán.

project640 2019.09.05. 11:01:18

@munkanélküli informatikus: és erre mondom, hogy bizonyos kutyafajtáknak ez nem elég .... bizonyos, agresszivitásra hajlamos kuytafajtáknák ennyi nem elég!

project640 2019.09.05. 11:04:35

@munkanélküli informatikus: ja, annyit még hozzátennék, amit egy kutyaoktató mondott nekem: a kutya több ezer éve az ember mellett él .... és a kutyát -egyedüliként az állatvilágból- az ember a képére formálta .... innentől kezdve a kutyák rendelkeznek uyganazon tulajdonságokkal, mint az ember ... egy kutya lehet gonosz is ... egy kutya akkor is gyilkolhat, ha ott az étel a táljában, nem fáj semmilye, mindenje megvan

munkanélküli informatikus 2019.09.05. 11:08:52

@project640: Ismerek embert, aki kimondottan azért vett staffordshire terrier kölyköt (állítólag harcoló szülőktől), hogy családi játszókutyát neveljen belőle. Sikerült. Az a kutya soha életében még csak rá sem morgott senkire, maga volt a 80 kiló bűbáj, játékosság és kedvesség. Szóval ha egy kezelhetetlen, agresszív kutyát látsz , akkor annak mindig a nevelője volt a buta (néha még gonosz is), tök mindegy, hogy nagy az illető kutya egy csupaizom argentin dog vagy egy selyempincsi egy ridikülben.

project640 2019.09.05. 11:25:26

@munkanélküli informatikus: én sem foglak meggyőzni ... te sem engem :-) .... ettől függetlenül mia a válaszod a kérdésemre? .... de csak őszintén

Felteszek egy kérdést, és válaszoljon rá mindenki őszintén: ha bárkinek lenne stafforshire terrierje, akkor őrizetlenül tudná e hagyni 1 éves gyermekével!? .... és mindenkitől őszinte választ várok ...., és ezen őszinte válasz figyelembe vételével mindenki gondolkozzon el, hogy mit jelent egy olyan kutya, mint pl. a saffortshire terrier

munkanélküli informatikus 2019.09.05. 12:03:42

Ha nagyon okos ember nevelte azt a staffordshire terriert, akkor nemhogy egy gyerekkel, de egy rúd párizsival is kettesben lehet hagyni, amikor már egy hete nem kapott enni, egy karcolás sem fog esni azon a párizsin. Ha viszont buta enber nevelte azt a kutyát, akkor bármilyen kutyafajta veszélyes lehet, még egy selyempincsi is. Egy normálisan nevelt kutya egyrészt tudja, hogy ami a gazdié, azt ő a fogaival nem érintheti külön engedély nélkül, másrészt mindig pontosan tudja, hogy a családi (=falka) hierarchiában ő a legutuolsó helyen van és soha nem próbál előbbre kerülni pl egy kisgyerek "legyőzésével".
Amúgy egy éves gyereket nem hagyunk őrizetlenül semmilyen kutyával, (sem kicsivel, se naggyal) sem macskával, sem házi vadászgörénnyel. Egy gyereket akkor hagyunk kettesben bármiféle állattal, amikor agyerek már tisztában van azzal, hogy nem húzogatjuk az állat fülét, nem nyomkodjuk a szemét, stb. Ez nagyon nem az egy éves életkor.

TitiRobin 2019.09.05. 12:14:51

Néhány megjegyzés, úgy közel 30 éves kutyatartás után:
1. igyekszem terjeszteni, hogy a kutyatartás is "jogosítvány"-hoz kötött legyen, ahol a gazdát vizsgáztatják, képes-e, tudja-e, gyakorolja-e azt ami a saját kutyája fajtája, képzése indololtan szükségessé tesz (van 3 alapparacs, amit minden kutyának tudnia kell: megáll, fújj, hozzám)
2. vannak az évek tenyésztése során kialakított fajták, amik elsősorban a küllemre figyelve a természetre kevésbé figyelve erőszakosabb fajtájúak. Ez tény. Ez nem feltétlenül fajtára jellemző, de gyakrabb a korábban harcra is használt, de a túltenyésztett apró kutyáknál is.
3. Aki kutyát akar tartani, az legyen tisztában vele, hogy egy életre (kutyaéletre) elkötelezi magát, hogy megfelelően eteti, itatja, neveli, simogatja, játszik-foglalkozik vele, sétáltatja, egészségét minden módon igyekszik óvni, megtartani, és eltakarít utánna (erdőben sem árt egy adag avart a kutyapiszokra húzni, más ne lépjen bele). Hogy minden kutya által okozott kár az ő felelőssége - tehát a kutyája ne okozzon semmilyen kárt.
4. ha kertes házban a kertben nem elkerítetten (kennel) tartja az állatot, az ő felelőssége, hogy a kutyája ne tudjon kimenni, és kivűlről más állat ne tudjon bemenni.

halkan jegyzem meg, a csau nem egy szelid fajta, mégha a gazdája ezt is állítja, idegen ne nagyon próbálkozzon, mert nagyon meglepődhet - mondom ezt úgy, hogy minden egyed más és más, ahogy az emberek is

project640 2019.09.05. 12:54:30

@TitiRobin: kívülről más állat ne tudjon bemenni? ... ezt tényleg komolyan írtad le? .... az én kerítséem 1.70 körül van ... és én vagyok a hibás, hogy az argentín dog bejött? ..... bizakodva olvastam a posztodat, de a végén nagyon lebiggyet a szám széle .... sajnso úgy látszik, hogy gondolataimmal egyedül vagyok ..... és egyben persze kívánom mindenkinek, hogy soha-soha ne éljenek át egy masszív kutyatámadást ..... , mert garantálom, hogy utána máshogy fognak bizonyos fajtára nézni .... engem hetekig nyugtalan képek kísértek ..., hogy a dog bejön a házba, és megtámadja az alvó gyermekeimet, stb..... el sem tudtam addig képzelni, hogy a békésen alvó kutyánkat a ksaját kertüknben ilyen iszonyatos, gyilkos támadás érje .... a kutyánkank a fejéről cafatokban lógott a bőr .... felfoghtatalna volt ...... senkinek nem kívánom

ja és mégegyszer ideteszem a linket, mert erről edig senki nem írt véleményt, és bölcsen halgat mindenki .... persze a pitt bull ugyanolyan kutya mint a többi, a lenti stat-ban csak azért van minden 2. sorban , mert az összes pitt bulnak hülye gazdája van ... míg golden csak azért van 1 helyen, mert az összes golden-nek jó gazdája van....

további jó ámítást mindenkinek aki szerint mindenről csak a 'rossz' gazdi tehet ... a kutyusok meg minden esetben ártatlanok,

gondolom végzetes kutyatámadásnál maximálisan ellenzitek, hogy adott kutyát elaltatják ... hiszen szegény kutya.... nem ő tehet róla, hogy egy 3 éves kisgyermeket brutális kínhalállal széttépte

en.wikipedia.org/wiki/Fatal_dog_attacks_in_the_United_States

TitiRobin 2019.09.05. 15:46:32

@project640: Egy rendesen megcsinált kerítésen nem mehet be egy argentín dog. Nem mászik kerítést, és nem fér be a réseken. Tudod van olyan település, ahol kutyatartáskor dubla kerítést írnak elő. Elég sok kutyával, köztük argentín doggal is találkoztam. Ne hárítsd teljesen másokra a felelősséget, te is hibás voltál. Ettől még nem lesz kevésbé rossz a helyzet, és nem lesz kevésbé tragikus ami történt. Az argentín dogok nem szoktak kórzózni egyedül, és rendszerint kerítést mászni sem szoktak. Oka kellett hogy legyen (szvsz a te kutyád a területét védte az idegen kutyától, elég hangosan, vagy korábban volt nézeteltérése a doggal - a jó kutya akkor ugat, ha be is jön valaki a kertbe, addig nem).
Alapból azt gondolom a sérülést okozó kutyákról, fajtától függetlenül, hogy hozzáértőnek kell megfigyelni, veszélyes-e? És szükséges-e elaltatni. Nincs mindig így.
Vannak olyan "jól" nevelt gyerekek, akik minden alkalommak egy botot húznak végig a kerítésen, ezzel ronda zajt keltve, és megijesztve a kerítésen belül nyugodtam pihenő kutyát. Egy idő után a kutya is megismeri a gyereket, és ha kiszabadul, megtorol. Ősi ösztöne. A szülőnek is van felelőssége!
Más kérdés, ha a kutya szabadon csavaroghat, mert ilyen esetben egy 1-2-3 évest is simán magánál alsóbb rendűnek tekinthet, és ha olyat tesz, ami neki nem tetszik, megtámadhatja. Elkerülhető, de az kell hozzá, hogy a gazda értsen a kutyájához, és a kutya ne tudjon szabadon, a gazdától távol, szaladgálni. Ezért is lenne jó, ha végre belátnák a kutyatartók, hogy a póráz fontos, ha a behívás csak 90%-os, és az emberek csak olyan állatot tartanának, amikre "képesek". Nem szabadna mindenkinek kutyát tartani.

TitiRobin 2019.09.05. 15:59:23

@project640: A hírekben megjelenített kutyatámadásokkal kapcsolatban: nem ismerjük az előzményeket. Elég baj az, hogy vannak olyan tartók, akiket senki (semmilyen szabály, illetve annak betartatása) nem reguláz. A hírek arra hegyezi ki a szöveget, hogy minél brutálisabb legyen. Sokszor valóban nem a kutya, hanem az ösztönei lennének okolhatóak, de a szabályok épp ezek ellen kellene hogy védjenek. De nálunk vannak szabályok, de betartás és betartatás teljesen idegen. Itt szinte mindent szabad. Szokták mondani az erősebb kutya szaporodik... sarkosan. Sajnos még mindig sokan tartanak olyan kutyát, és úgy kutyát, ahogyan nem lenne szabad. Es ha baj van, jön egy ejnye-bejnye, vagy keményebb esetben néhány 10 ezer forintos birság. Ez édeskevés. De nem az a megoldás, hogy akkor irtsuk ki a kutyát. Jó és hozzáértő kézben nem történhet baj, 99,8%-ban - mert baleseteket kizárni nem lehet.

munkanélküli informatikus 2019.09.05. 17:08:51

@project640: A kutya támadási statisztikák nem a különböző kutyafajták veszélyességét mutatják, hanem azt, hogy a kutyáikat veszélyessé nevelő buta (gonosz) emberek többnyire milyen fajta kutyát választanak maguknak.

munkanélküli informatikus 2019.09.05. 17:29:01

@project640: Ha egy kutyát valóban életveszélyesre nevelt valaki, akkor természetes, hogy azt a kutyát elaltatják. A gazdáját meg sittre kéne vágni (sajnos őt is elaltatni nem szabad :), amíg rács mögött van addig sem nevel újabb közveszélyes állatokat.

munkanélküli informatikus 2019.09.05. 17:33:50

Amit nagyon kevesen tudnak: a helyesen nevelt profi házőrző és személyőrző kutyák teljesen veszélytelenek, sőt a legjobb ilyen kutyák kimondottan barátságosak, játékosak egészen addig, amíg "szolgálatba nem helyezik magukat". A "támadj meg minndekit aki él és mozog", ez nem nevelés, erre bármelyik krokodil is képes.

kéki béla 2019.09.05. 18:43:32

@midnight coder: és az még jobb lenne, ha a magadfajta, antiszoc. elmebetegeket kényszergyógykezelésre köteleznék.

kéki béla 2019.09.05. 18:49:34

@project640: baromarc, ismerek rengeteg "harcikutyát", ezek közül van egy, aki a yorkinál picit nagyobb vérebemre valószínűleg veszélyes lenne, egyszer megpróbálta levadászni, de emberekkel még így is barátságos. A többi meg még a kutyákkal is az.
Sőt, olyan is volt, akinek az akkor kb három hónapos vakarcsunk a szájából vette ki az épp rágcsált botot a kutyajátszóban. És csak döbbenten pislogott a harvan kilós staffi, egyéb reakció nem volt... :D

Varga Réka Kutyaoktató

Képzelj el egy világot, ahol a kutyáddal harmóniában élsz. Nincsenek problémák, nincsenek leküzdhetetlen akadályok. Én elképzeltem. Dömötör Júlia által kidolgozott “Láthatatlan Póráz Módszer” -rel történő oktatás során csak és kizárólag a pozitív megerősítésre és a gazdi-kutya közötti kommunikációra helyezzük a hangsúlyt. Mindezt saját tudásommal és tapasztalataimmal kiegészítve adom át gazdi-kutya tanítványaimnak. Ez azt jelenti hogy nincs büntetés és nincs olyan hogy rossz kutya. Figyelmünket minden felmerülő nehézség esetén a "win-win" megoldásokra fókuszáljuk. A kutyát tanítjuk és közben magunk is fejlődünk, hogy az adott pillanatban a lehető legjobban tudjuk kezelni a váratlan kutyás helyzeteket. Nincsenek elvárások, a kutyát lépésről lépésre tanítjuk, apró részletekre bontjuk le az emberi világ sokszor még az emberek számára is nehezen érthető komplexitását, hogy a végén egy kiegyensúlyozott és magabiztos kutyával az oldalunkon bátran vethessük magunkat az életbe. Mindeközben mi magunk is fejlődünk és magabiztosabbá válunk.

Friss topikok

  • kéki béla: @project640: baromarc, ismerek rengeteg "harcikutyát", ezek közül van egy, aki a yorkinál picit na... (2019.09.05. 18:49) AGRESSZÍV A KUTYÁM- Miért?- I. rész
  • Le a spammerekkel: És mit csináljunk a szelektív süketséggel? A drágaságom elmúlt kétéves, az esetek 90%-ában,első-má... (2018.09.22. 07:21) A kutya behívása 5 lépésben

Címkék

agresszió (4) agresszív (3) agresszívakutyám (2) agresszívkutya (3) akikreérdemeshallgatni (1) bizalom (1) bizonytalanság (1) biztonság (1) boldogkutya (1) bordercollie (1) budapest (4) büntetés (1) buntetes (2) büntetésmentesen (2) büntetésmenteskutyázás (2) cél (1) családikutya (2) csaladikutya (1) cukikutya (1) doga (1) doglife (1) dognosework (1) dogscreek (1) dogtraining (1) dogtraininghungary (1) dogyoga (1) düh (1) ebek (1) ebvilág (1) együttműködés (2) élet (2) ember (1) emberek (1) emberetológia (1) emberitényező (1) emlek (1) erőszakmentesen (2) erőszakmenteskutyázás (2) érzések (1) everness (1) fájdalom (1) fejlődés (1) félelem (1) felismerés (1) felnőttkutya (1) festivalwithdog (1) fesztival (1) figyelem (1) gombászkutya (1) gyász (1) gyere (1) harapás (2) hobbi (1) hobbikutya (2) hogyankezdjemel (1) játék (1) jelentkezes (1) jóga (1) juhászkutya (1) jutalomfalat (1) jutalomfalattartó (1) kézjelek (1) kiskutya (2) kölyökkutya (6) kong (1) kontroll (1) környezetiingerek (1) kutya (21) kutyabajok (3) kutyabarat (2) kutyabarát (16) kutyabarátfesztiválok (1) kutyabaráthelyek (1) kutyabarátmunkahely (11) kutyabuntetes (2) kutyaélet (2) kutyaetológia (3) kutyafajták (12) kutyagondok (1) kutyainfo (2) kutyaiskola (18) kutyajáték (1) kutyajóga (1) kutyak (1) kutyák (13) kutyakiképzés (18) kutyakikepzes (13) kutyakiképző (13) kutyakiképzők (1) kutyakulfoldon (1) kutyakülföldön (1) kutyalabda (1) kutyanevelés (18) kutyanvelés (1) kutyaoktatas (12) kutyaoktatás (16) kutyaoktatásitrendek (1) kutyaoktato (2) kutyaorr (2) kutyaösztön (1) kutyaovi (11) kutyarténer (14) kutyarténerbudapest (1) kutyásaktivitás (1) kutyásjáték (3) kutyasjoga (1) kutyasuli (20) kutyaszimat (1) kutyatámadás (1) kutyatanitas (1) kutyatanítás (2) kutyatartás (2) kutyatiltás (2) kutyatrener (10) kutyatréner (2) kutyávalazélet (2) kutyavárosban (2) kutyavilág (1) kutyaviselkedés (4) kutyoktatas (1) kutyusalakasban (1) kutyviselkedésprobléma (2) labdák (1) láthatatlanpóráz (1) lathatatlanporaz (14) lathatatlanporazmodszer (6) láthatatlanpórázmódszer (1) lefáraszthatatlankutya (1) legjobbemberek (1) legjobbmodszerek (1) lepesrollepesre (2) lepesről lépésre (1) lpm (1) lpmp (1) marad (1) megelőzés (2) megőrültakutyám (1) mentálisaktivitás (1) mentálisfárasztás (4) mibajaakutyámnak (1) miért (1) miértcsinálja (2) miértek (1) miértvankutyád (1) minőségi (1) mittanitok (1) modernkor (1) morgás (2) motiváció (1) mytique (1) nem (1) neveldakutyád (1) nosework (2) noseworkkutya (1) nyakörv (1) okok (1) önismeret (1) online (1) onlinetanulás (1) ösztönkezelés (1) ösztönök (1) pestikutya (3) póráz (1) probléma (1) problemaskutya (1) pszichológia (1) pszichológiaéskutya (1) samsara (1) snufflemat (1) stepbystep (2) szaglás (2) szarvasgomba (10) szarvasgombakereses (6) szarvasgombakeresőkutya (3) szarvasgombakeresokutya (9) szarvasgombamagyarorszag (6) szarvasgombászkutya (1) szeparációsszorongás (1) szeretet (1) szimat (4) szimatkurzus (4) szimatmunka (3) szimatolás (3) szimatonline (4) szimatsuli (3) szimatszőnyeg (2) szobakutya (1) szocializáció (1) tanítás (2) tanítsd (2) tapasztalat (1) tartós (1) termékajánló (1) tiltás (1) top5 (1) tréner (2) trénerbudapest (2) treningterv (2) trifla (7) triflaeb (1) triflakereses (4) triflakutya (7) triflakutyavizsga (4) triflamagyarorszag (2) triflavadászkutya (1) truffledog (1) trufledog (1) tudatoskutya (2) tudatosság (3) ül (1) ulrichjozsef (1) unaloműzés (1) változás (2) városiélet (1) varosikutya (4) városikutya (4) vicsorgás (2) viselkedés (1) viselkedésprobléma (3) yoga (1) Címkefelhő