RÓLUNK MONDTÁK

 

Alice&Lotti

"Réka nem csak a kutyusokra hangolódik, hanem a gazdikra is :) Az órák változatosan voltak felépítve, lépésről-lépésre egyre jobban és jobban hangolódtam" össze Lottival, tömegközlekedési eszközökön és vonaton is tökéletesen viselkedik, nekem a "behívással" voltak gondjaim főleg, de mára már, egy nagyon jól "működő" kiskutyus boldog gazdijának mondhatom magam, Réka minden óra után, írásban elküldte az adott óra utáni anyagot, amit a következő óráig kellett gyakorolni, nálunk tökéletesen bevált az általa képviselt módszer, csak ajánlani tudom Rékát."

 

Zsóka&Niki

Réka volt Niki kutyám harmadik oktatója. Tényleg csak jókat írhatok az Ő oktatási metódusáról, méghozzá felső fokon. Mindig nagyon szerettem a kutyámat, most sem szeretem jobban, de szinte már az első, de a második foglalkozás után egészen bizonyosan éreztem, hogy megváltozott a kapcsolat jellege közöttünk: tudtam bízni a kutyámban és ez az érzés nem maradt megválaszolatlanul kutyám részéről sem. A mai napig imádja azt az időt, amelyet gyakorlással töltünk. Nagyon örülök, hogy részt vettünk a tanfolyamon, aki szükségét érzi, annak őszinte szívvel tudom oktatónkat ajánlani. Nem lehet Benne csalódni, hiszen sugárzik a szeretete a kutyák felé.


gomb.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyaoktato.blog.hu/api/trackback/id/tr7013258957

Varga Réka Kutyaoktató

Képzelj el egy világot, ahol a kutyáddal harmóniában élsz. Nincsenek problémák, nincsenek leküzdhetetlen akadályok. Én elképzeltem. Dömötör Júlia által kidolgozott “Láthatatlan Póráz Módszer” -rel történő oktatás során csak és kizárólag a pozitív megerősítésre és a gazdi-kutya közötti kommunikációra helyezzük a hangsúlyt. Mindezt saját tudásommal és tapasztalataimmal kiegészítve adom át gazdi-kutya tanítványaimnak. Ez azt jelenti hogy nincs büntetés és nincs olyan hogy rossz kutya. Figyelmünket minden felmerülő nehézség esetén a "win-win" megoldásokra fókuszáljuk. A kutyát tanítjuk és közben magunk is fejlődünk, hogy az adott pillanatban a lehető legjobban tudjuk kezelni a váratlan kutyás helyzeteket. Nincsenek elvárások, a kutyát lépésről lépésre tanítjuk, apró részletekre bontjuk le az emberi világ sokszor még az emberek számára is nehezen érthető komplexitását, hogy a végén egy kiegyensúlyozott és magabiztos kutyával az oldalunkon bátran vethessük magunkat az életbe. Mindeközben mi magunk is fejlődünk és magabiztosabbá válunk.

Friss topikok

Címkék

akikreérdemeshallgatni (1) akupresszúra (1) bizalom (1) boldogkutya (1) budapest (1) buntetes (1) büntetésmentesen (1) büntetésmenteskutyázás (1) családikutya (1) cukikutya (1) doga (1) doglife (1) dogtraining (1) dogtraininghungary (1) dogyoga (2) együttműködés (1) élet (1) emlek (1) erőszakmentesen (1) erőszakmenteskutyázás (1) everness (1) felismerés (1) felnőttkutya (1) festivalwithdog (1) fesztival (1) gombászkutya (1) gyász (1) jelentkezes (1) jóga (2) jógakutyával (1) kiskutya (1) kölyökkutya (2) kontroll (1) kutya (17) kutyabarat (2) kutyabarát (12) kutyabarátfesztiválok (1) kutyabaráthelyek (1) kutyabarátmunkahely (8) kutyabuntetes (1) kutyafajták (7) kutyainfo (1) kutyaiskola (11) kutyajóga (1) kutyak (1) kutyák (9) kutyakiképzés (14) kutyakikepzes (9) kutyakiképző (9) kutyakiképzők (1) kutyakulfoldon (1) kutyakülföldön (1) kutyamasszázs (1) kutyanevelés (13) kutyaoktatás (13) kutyaoktatas (7) kutyaoktatásitrendek (1) kutyaoktato (2) kutyaovi (8) kutyarténer (9) kutyarténerbudapest (1) kutyasjoga (2) kutyasuli (15) kutyatanitas (1) kutyatanítás (1) kutyatartás (1) kutyatiltás (1) kutyatrener (5) kutyatréner (1) kutyaviselkedés (1) kutyoktatas (1) lathatatlanporaz (9) lathatatlanporazmodszer (2) legjobbemberek (1) legjobbmodszerek (1) lepesrollepesre (2) lepesről lépésre (1) lpm (1) lpmp (1) mentálisfárasztás (1) nem (1) önismeret (1) relaxáció (1) samsara (1) snufflemat (1) stepbystep (2) szarvasgomba (6) szarvasgombakereses (4) szarvasgombakeresőkutya (1) szarvasgombakeresokutya (7) szarvasgombamagyarorszag (4) szarvasgombászkutya (1) szeretet (1) szimatszőnyeg (1) tiltás (1) top5 (1) tréner (1) trénerbudapest (1) treningterv (1) trifla (6) triflaeb (1) triflakereses (3) triflakutya (6) triflakutyavizsga (3) triflamagyarorszag (2) triflavadászkutya (1) truffledog (1) trufledog (1) tudatoskutya (1) tudatosság (1) ulrichjozsef (1) unaloműzés (1) változás (1) varosikutya (1) yoga (1) Címkefelhő